Leleplezés

*** Tudom, tudom, rengeteget csúsztam, nagyon szégyellem is magam emiatt, de szokás szerint az egyetem, majd a laptopom is keresztül húzta a számításaimat, így sajnos az alkotás háttérbe szorult. De, végre itt a vadiúj fejezet! Nagyon remélem, hogy tetszik majd nektek is :) Jó olvasást! ***

Jake

Sam és Emily kicsi házának nappalijában zsúfolódtak össze. Éppen, hogy Paul és Embry közé be tudta magát préselni, míg Seth a kényelmes, puha fotelban terpeszkedett, képén egy elégedett vigyorral szemlélve a többieket. Sam Jake-kel szemben állt, míg Leah és Quil kissé hátrébb húzódtak. A falkavezér sötét pillantása a bensőjéig hatolt, szinte érezni lehetett belőle a kimondatlan szavakat.

- El kell mondanom neki – jelentette ki Jake határozottan, állva Sam pillantását, amely meg sem rebbent. – Nem titkolózhatok előtte a végtelenségig! Hiszen Bella is tudja.

- Tudom Jake, de még akkor is várnod kellene vele. Okosan, és óvatosan kell adagolnod az információkat, elvégre ő nem tartozik a törzshöz, számára mindez teljesen új és félelmetes, nem ismeri gyermekkora óta a legendáinkat. – Sam mély, öblös hangja végigzengett a nappalin. Jake állkapcsa megfeszült tehetetlen mérgében. Ő nem akart várni, minél tovább húzza, annál nehezebb lesz kifogásokat találni, miért nem tudnak úgy találkozni, mint egy rendes szerelmes pár. Ugyanakkor, Sam szava maga volt a színtiszta törvény, hisz ő volt a falkavezér, és neki nem nagyon lehetett ellent mondani.

- Mi lesz, Cullenékkal? – vakkantotta közbe Seth, csillogó szemét izgatottan Jake-re szegezve.

- Mégis, mi lenne? – mordult fel Leah a sarokból, mire bezsebelhetett egy megsemmisítő pillantást öccsétől.

- Jake, semmiképpen nem beszélhetsz Nolának Cullenékról, túl veszélyes lenne. Egyelőre legalábbis – tette hozzá, mikor látta fiatalabb társa hitetlenkedő arckifejezését. – Addig jó, amíg nem tud a vérszívókról.

- De Bella a barátnője, és ő meg Edward… - fintorodott el Jake. – A lényeg, szerintem előbb vagy utóbb rájönne magától is, fix, hogy már most gyanús neki az a kriptaszökevény – ráncolta az orrát.

- Jake, megtiltom, hogy beszélj neki róluk! – Az említett vágott egy kelletlen grimaszt, de lassan bólintott. – Addig van biztonságban, amíg ez így marad. Ugyanakkor, most már őt is meg kell védeni az esetleges, külső vámpírtámadástól. – Leah erre dühösen felhorkant.

- Csodás, újabb bébicsőszködés, nem elég, hogy Bellára is fel kell vigyázni, most már Nolára is? – csikorgatta a fogait, mire Jake felpattant, és dühösen meredt a lányra.

- Ne merészelj így beszélni róla! – Mielőtt elfajulhattak volna a dolgok, Sam erős ujjai markolták meg Jake vállát, nem engedve, hogy az említett nekilendüljön, míg Paul Leaht fogta le. Egy ilyen összezördülésnek sokkal inkább a nappali látta volna kárát, mint a sértett felek, de jobb nem kockáztatni.

- Amíg el nem kapjuk a határnál ólálkodó vámpírt, ő is ugyanúgy védelemben részesül, mint a falka többi tagja. Ezt jobb, ha mindenki már most az eszébe vési, és nem akarok hallani nyavalygást. – Sam néha valóban kemény vezetőnek bizonyult, de ezért is voltak annyira sikeresek. Másfelől, a falka köteles volt megvédeni az egyén bevésődését, még ha az nem is tartozott a törzshöz.

Jake dühösen lerázta magáról falkavezére kezét, és elindult a bejárati ajtóhoz.

- Most meg, hová mész? – kiáltott utána Sam, de a fiú meg sem fordult, csak foghegyről odavetette.

- Nolához! – Azzal becsapódott mögötte az ajtó.

*

Képtelen volt bármire is koncentrálni, egyre csak az járt a fejében, hogy hamarosan újra találkozhatnak Jake-kel! Ruhái már egy csinos kis kupacban sorakoztak a lábánál, amelyeket kivett, majd elégedetlen fejrázás mellett félrehajított. Épp kezdett volna nagyon begurulni, amikor végre rálelt a puha, kék pólóra, amelyet keresett.

- Na végre, megvagy! – rikkantotta boldogan, heves mozdulattal kirántva, újabb halomnyi ruhát zúdítva a padlóra.

Pont végzett az előkészületekkel, amikor meghallotta a csengő éles berregését. Sebesen lerobogott a lépcsőn, leérve viszont direkt kényszerítette magát, hogy ne tépje fel azzal a lendülettel a bejárati ajtót. – Oké, csak nyugi – suttogta, még egyszer elsimítva pár, az arcába lógó kósza hajtincset.

Ott állt, az ajtófélfának támaszkodva, a fekete bőrdzsekijében, és egy egyszerű, barna pólóban, amely természetesen látni engedett minden egyes izmot. Nola nyelt egyet, viszont mielőtt bármit is szólhatott volna, egy fényes fekete szempárral találta szembe magát, és már csak arra bírt koncentrálni, hogy vegyen levegőt.

- Szia! – Jake kitörő örömmel, és egy forró öleléssel köszöntötte a lányt. Nola viszonozta az üdvözlést, a fiú nyakába motyogva. Nehéz volt elengednie, ugyanakkor még csak nem rég óta randiztak, és bár Nola fülig szerelmes volt, igyekezett normális lány benyomását kelteni. – Úgy gondoltam, elmehetnénk sétálni egyet. Mit szólsz? Valamit mondanom kell… – Jake szája mosolygott, de a szeme feszülten csillogott. Igaz, Nola jelenleg annyira el volt varázsolva, hogy semmit nem vett észre belőle.

- Persze, mehetünk – mosolygott boldogan. Nem habozott sokáig, mikor a fiú felajánlotta forró tenyerét, és így, kéz a kézben indultak el az erdő irányába.

Úgy érezte, elájul. Ott helyben, ahol éppen áll. A lábai alig akarták megtartani, és mégis, a bensője azt súgta, nem ment el az ép esze, sőt, mintha a zsigereiben már régóta ott bizsergett volna egy különös megérzés.

- Te jó ég… - emelte tekintetét a vele szemben álló magas, izmos alakra. A fiú fekete szemei aggódva, de türelemmel figyelték, amíg megemésztette a hallottakat és látottakat. Ugyan Jake felkészítette lelkiekben, de élőben látni, teljesen más élményt nyújtott. Kimondottan szürreális. Elsőre el sem akarta hinni, azt hitte hallucinál.  – Szóval, ti… ti… - kereste a megfelelő szavakat, de hangja újfent elakadt. Össze volt zavarodva, nem is kicsit. Minden olyan gyorsan történt. Nemrég még csak szerelmes volt, most meg kiderült, a szerelme valójában alakváltó farkas. Mi jöhet még? Vámpírok? Ha tudta volna, ez a gondolat mennyire nincs messze az igazságtól, talán ott helyben rosszul lesz. Másrészről, furcsa módon nem irtózott a gondolattól, hogy Jake képes átváltozni egy hatalmas farkassá. Nem érzett undort, szimplán sok volt egyszerre ennyi információ. – Te jó ég, ez őrület, tegnap még azt hittem, mindez csak a legendákban meg a rémmesékben létezik, erre ma meg – akadt el újra a hangja, és le kellett ülnie egy kidőlt, mohás fatörzsre. Jake óvatosan mellé ereszkedett, de mikor látta, hogy Nola nem húzódik el, átkarolta a vállát. – És ez a bevésődés, ez… Ez is valamiféle hókuszpókusz? Azt hiszem már semmit sem értek – rázta meg a fejét Nola, mintha ezzel el tudná hessegetni a zavaró gondolatokat.

- Tudom, sok ez így egyszerre, de én úgy gondoltam, jobb minél hamarabb elmondani neked, mert mivel a bevésődésem vagy, nem tudnánk sokáig távol maradni egymástól. Ez pedig azt eredményezi, hogy előbb vagy utóbb, láttál volna furcsaságokat. – Nola megfontoltam bólintott egyet.

- Végül is, igazad van – ingatta fejét bizonytalanul. – Csak tudod, ez így egyszerre, eléggé megrázó, az ember lánya nem éppen erre számít az első randik egyikén. Még mindig nem értem teljesen, hogy lehetséges mindez. Bevésődni? Egész életre párt választani? Eddig még az első látásra szerelemben sem hittem, de azzal meg tudtam barátkozni, elvégre akármilyen képtelenség, megtapasztaltam. De ez… Na nem. Agyrém! A következő az lesz, vámpírok is léteznek – nevetett fel kissé hisztérikusan ezen a képtelenségen. Jake arca megrándult, amit Nola pont megpillantott. Szeme gyanakvóan összeszűkült, míg gyomra öklömnyire zsugorodott. Ez már tényleg túl menne minden határon.

- Vannak dolgok, amelyekről egyelőre tényleg nem beszélhetek – hadarta gyorsan, mielőtt Nola dühös szóáradatot zúdíthatott volna rá. - Mint korábban említettem, a legtöbb legenda valós, és nyitottnak kell lenned, de ennél többet nem árulhatok el, a te érdekedben! Remélem, megértesz! – nézett esdeklőn és bűnbánóan Nola szemébe, aki bizonytalanul pislogott, arca pedig hirtelen elfelhősödött.

- Hát persze! Naná! Te vérfarkas, akarom mondani alakváltó farkas vagy – pattant fel, majd mérgesen túrni kezdte az avart cipője orrával. Jobb, ha nem titkolózol, inkább most zúdíts rám mindent - Nola, maga sem értette, hirtelen honnan áradt szét benne az indulat, de úgy érezte, nem bírja tovább, mentem szétreped a feje ennyi információtól. Hiába látta a saját szemével amit, és bár olyasmit érzett, amiről nem hitte volna, hogy lehetséges, emberi esze képtelen volt egyelőre az elfogadásra. Dühítette ez a titkolózás. Azt persze közli vele, hogy ő micsoda, de egy olyan egyszerű kérdésre, mint, hogy vámpírok vannak-e, nem hajlandó válaszolni. Nevetséges! – Ez tisztára olyan, mint valami beteges összeesküvés elmélet! – fakadt ki tehetetlen indulatában. – A végén kiderül, a nővéremet is magába szippantotta valami eszement szekta! – Üvölteni tudott volna, törni, zúzni, bármit, csak múljon ez a feszítés a mellkasában. Iantha említése nem várt fájdalomhullámot küldött szét minden sejtjében, mire összefonta karjait melle előtt, hogy a kellemetlen lüktetés enyhüljön. Jake aggodalmasan melléje lépett, és óvatosan a vállára helyezte tenyerét, de Nola lerázta magáról, akármennyire is jól esett a forró érintés a vállán.

- Haza akarok menni – kérte ellentmondást nem tűrően, mire Jake csak bólintott, de barna szeme tele volt kimondatlan fájdalommal. Nola tudta, most Jake-et is megbántotta, de időre volt szüksége. Tudnia kellett, ő maga hol helyezkedik el mindebben a képtelen világban.

- Egyvalamit ígérj meg, kérlek – lépett Nola elé Jake, mikor megérkeztek a lány házához. – Amit ma láttál, és hallottál, senkinek nem mondhatod el. A szüleidnek sem, és a barátnőidnek sem. Meg kell értened, hogy a törzs titka a legfontosabb, nem kerülhet illetéktelen kezekbe ez a dolog. Megteszed? – csúsztatta Nola álla alá mutatóujját, finoman maga felé fordítva a borús arcot. Nola pár pillanatig méregette a fiút, majd lassan bólintott.

- Úgysem hinne nekem senki. – Hangjából kiérződött némi távolságtartás, ami szíven ütötte Jacobot, habár Sam előre figyelmeztette, hogy nem biztos, hogy olyan jól fogadja majd a titkot, mint annak idején Bella tette. Sam jól tudta, mi lenne a vége, ha a fiú idő előtt beszélne, de Jake persze hajthatatlannak bizonyult, és most meg is lett az eredménye. – Csak kell egy kis idő – enyhült meg Nola, mikor újra találkozott a tekintetük. Jacobnak kedve lett volna lehajolni, és megcsókolni, de nem szerette volna túlfeszíteni azt a bizonyos húrt, így inkább csak egy lágy puszit nyomott a lány homlokára.

- Csak ne várass sokáig – villantott meg egy félmosolyt, amitől Nola lába akarata ellenére megremegett. Bensője égett a vágytól, hogy a fiú közelében maradjon, de elméje dühösen tiltakozott gyengesége ellen. Nem engedte a büszkesége, hogy a fiú karjaiba omoljon, így egy halvány mosolyt követően megfordult, és belépett a házba.

Jake tudta, Sam rettentő dühös lesz, de nem érdekelte. Most csak az számított, hogy végre Nola is ismerte a titkát. Jobb volt ez így, hagy neki elég időt, hogy feldolgozza, és utána elmeséli az egész történetet. A vámpírokat sem titkolhatják örökké előtte. Elvégre a farkas-lét automatikusan maga után vonta a vérszívókat is. Ugyan Cullenék nem bántottak senkit, viszont nem ők voltak az egyetlenek a környéken. Jake-et aggasztotta az a sok eltűnés, amelyről Seattle-ben hallani lehetett. Éppen ezért, Sam állandó készültségben tartotta a falkát.

Jake nem tudhatta, mit hoz a jövő, de a szíve ugyanakkor szárnyalt, hogy végre meglelte a bevésődését. Minden tökéletes volt… Vagy legalábbis egyelőre annak tűnt.