Bevésődés

***  Ismételten hatalmas bocsánatkéréssel kezdem, amiért ennyit kellett  várni az új fejezetre, de sajnos a nyaram zsúfoltabb lett, mint szerettem volna, valamint az ihlet is ideiglenesen elhagyott. Viszont most, végre itt az új fejezet, amiben új csavarral készültem(remélem nem köveztek meg érte). Remélem nektek is tetszik majd, és kapok pár kritikát :) Jó olvasást! ***

Valójában semmi kedve nem volt az egészhez, de Bella unszolta, hogy mozduljon ki végre otthonról. Mivel tényleg nem volt semmi jobb dolga, és frappáns kifogásokból is kifogyott, így hát nem maradt más választása, mint beülni az ezüst volvóba, amit persze Edward vezetett – Nola nem igazán érette, miért nem Bella régi járgányával mennek.

Nem tette szóvá, így többnyire némán ültek az út alatt, barátnője hiába igyekezett valami beszélgetésfélét kezdeményezni. Nola nem akart bunkón viselkedni, valamiért mégis rettentő kellemetlenül érezte magát, ilyen közelségben a sápadt, fehér bőrű fiúval. Mi is volt az érzés? Viszolygás? Igen, talán ez írja le a legpontosabban, mit is érzett Nola, valahányszor, túl közel került hozzá. Edward ilyenkor összeszorította állkapcsát, szeme pedig furcsa fénnyel villogott.

A kocsi puha zökkenéssel állt meg, ez riasztotta fel merengéséből a lányt. Gyorsan kicsatolta magát, és kikászálódott, az amúgy meglehetősen kényelmes kocsiból.

Tudatosan nem nézett Bella és Edward irányába, tudta jól, hogy most búcsúzkodnak. Tisztára, mintha most látnák utoljára egymást, futott át a kósza gondolat Nola agyán, mire Edward keserűen elmosolyodott, bár ezt a lány nem látta. Nem tudhatta, a vámpírfiú mennyire gyűlölte akár egy percig is magára hagyni Bellát, azt meg végképp nem vette be a gyomra, hogy farkasokkal mászkáljon. Bella viszont nem volt hajlandó lemondani Jacob barátságáról, ugyanis nagyon sokat köszönhetett a bennszülött fiúnak.

- Gyere, Nola! – mosolygott barátnőjére, miközben elindultak a rezervátumba vezető ösvényen. Az erdő harsogó zölddel vette körbe őket, lábuk puhán belesüppedt a nedves talajba, minden idillinek, szinte tökéletesen békésnek tetszett.

- Szóval, miért is ragaszkodtál annyira, hogy veled jöjjek? – sandított Nola a mellette ballagó, mahagóni hajú lányra. Bella szív alakú arca felvidult a kérdés hallatán.

- Meglepi! Majd meglátod – kacsintott. Meglepetés? Tudta, Bella utálja a meglepetéseket, erre most mégis ő szervez egyet? Hogyan is van ez? Látva a hirtelen zárkózottá váló arcot, Bella gyorsan magyarázni kezdett.

- Nyugi, semmi komoly, csak gondoltam örülnél, ha megismerhetnél pár új arcot. – Szóval innen fúj a szél. Nola szociális viselkedése nővére eltűnése óta rettenetesen visszaesett, alig járt el otthonról, így új barátságokra sem tehetett szert. Nolát meglepte, hogy pont Bella akarja belerángatni valami buliba, holott ha valaki, hát a másik lány volt híres róla, mennyire nem szereti a partikat.

- Hát jó, de ajánlom, hogy megérje, az a meglepi! – bökte oldalba könyökével Bellát, aki örült, hogy Nola kezd kissé felengedni. Bella megkönnyebbülten fellélegzett, remélte, hogy Nola nem zárkózik majd be újra.

A további utat kedélyesen beszélgetve tették meg, akkor ocsúdva csak fel, mikor kiléptek a partra. A távolban már összeverődött egy nagyobb társaság, volt, aki uszadékfát gyűjtött a parton, és szép, rendezett halomba rakta egy kövekkel elkülönített körbe. Szóval Bella tényleg valamiféle bulira rángatta el. Hát ez érdekesnek ígérkezik, döntötte el magában Nola. Hamarosan odaértek, mire egy fiatal fiú szaladt eléjük, szélesen vigyorogva.

- Bella! Örülök, hogy eljöttél – Az izgatott fiú tekintete ekkor Nolára vándorolt, és kíváncsian végigmérte. A barna hajú lány észbe kapott, mire gyorsan bemutatta barátnőjét.

- Seth, ő itt Nola Wendal. Nola, ő Seth Clearwater. – Seth szélesen vigyorogva kezet rázott a másik lánnyal.

- Hello Nola, üdv a rezervátumban! Nem rossz mi? Épp tábortüzet készülünk gyújtani, gyertek! Kaja is lesz, feltéve, ha a többiek nem falják fel azonnal – nevetett vidáman, majd visszasprintelt a társaihoz, akik épp nagyban hahotáztak valamin. Nola nyelt egyet, de azért követte Bellát. Olyan sokan voltak! Még jó, hogy ők nem tudnak a nővéréről, remélte, hogy elkerülheti a kellemetlen, és fájdalmas kérdéseket. Talán Bella ezért is ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjön, mert így kiszakadhat egy kicsit a megszokott környezetéből, ahol minden második ember sajnálkozó pillantásokkal illette, akárhova ment. Figyelemelterelés. Muszáj lesz megköszönnie majd a lánynak.

- Nyugi, mind nagyon jó fejek! – szorította meg Bella barátnője karját finoman, látva arcán a feszültséget. - Ja, és Emily! Őt ne bámuld meg… - Nola épp rá akart kérdezni miért, de már nem maradt rá lehetősége, mert ekkor Bella felemelkedett mellőle. Egy nagydarab, rézbőrű fiú kapta fel, és pörgette meg, boldogan nevetve.

- Bella! Örülök, hogy látlak! – Mély hangjától libabőrös lett a karja. Gyönyörű volt, már, ha lehet ilyet mondani egy fiúra. Magas, pont úgy, és annyira izmos, amennyire Nolának az tetszett. Ugyanakkor a gyomra fájdalmasat rándult, hisz biztosra vette, hogy soha nem lehet esélye nála. Mikor Bella lába ismét szilárd talajt ért, a lány újra Nola felé fordult.

- Jacob, ő itt Nola Wendal, jó barátnőm. Nola, hadd mutassam be neked Jacob Black-et, aki… - Bella mondandója nem számított többé, mert ekkor a fekete és a magahóni szempár találkozott egymással. Megtörtént. Mintha hirtelen kivilágosodott volna, és az élet értelme sem lett volna már titok kettejük számára. Többé nem a gravitáció kötötte őket a Földhöz, hanem a másik. Egyszerre volt megrázó, és a legszebb élmény a világon. Nola arra eszmélt, hogy alig kap levegőt, karja önkéntelenül nyúlt Jacob felé, aki mintha a lány tükörképe lenne, ugyanígy cselekedett. Amikor ujjaik összeértek, szikrák pattantak mindenfelé. Természetesen valójában semmi ilyesmi nem történt, de ők mégis úgy érezték, mintha a másik bőre elektromossággal lenne töltve, és csak arra várna, hogy ez az energia felszabaduljon, de ehhez ők ketten kellenek. Csakis ők, és semmi más.

Bella távoli hangja riasztotta őket fel a kábulatból, hogy ismét feleszméljenek a külvilágra. Nola oldalra pillantva döbbent arcú barátnőjével nézett farkasszemet. Csak ekkor fogta fel, hogy szíve vadul zakatol mellkasában.

- Ez.. Mi történt? – nézett vissza Jacobra, aki még mindig őt bámulta, arcán többfajta érzelem váltogatta egymást.

- Bevésődés… - suttogta, közelebb lépve a lányhoz. Tényleg mintha egy mágnes két pólusa lettek volna, úgy vonzották a másikat.

- Mi az a bevésődés? – Nola semmit sem értett, de azt felfogta, hogy szerelmes. Első látásra. Sőt, ez több mint szerelem. De tényleg megtörténik mindez? Nem csak álmodja? Minden szürreálisnak tetszett, teljesen össze volt zavarodva.

- Mindent elmondok, ígérem, de most gyertek velem – mondta végül Jacob, és szorosan Nola mellett sétálva elindultak a többiek felé. Az egyik nagydarab férfi - később kiderült, ő Sam -, észrevette kettejüket, és felvonta vastag szemöldökét. Az arca arról árulkodott, sejti, mi folyik itt.

Nola össze volt zavarodva, nem tudta hová tenni az eseményeket, minden túl gyorsan történt. Szinte fel sem fogta a csapatnyi indián fiút, számára csakis és kizárólag Jacob létezett. Hihetetlen, hogy eddig nem találkoztak, pedig Bella egyik legjobb barátja a fiú, és most meg ez…

Ekkor egy kedves nő lépett Nola mellé, és hatalmas muffinnal kínálta. Nola zavartan pillantott rá, és elborzadva látta a szép arcon húzódó sebhelyet, amely eltorzította a nő gyönyörű mosolyát. Szerencsére időben eszébe jutott Bella figyelmeztetésére, miszerint ne bámulja meg Emilyt, Sam menyasszonyát.

- Szerbusz! Kérsz epres muffint? Amúgy Emilynek hívnak – nyújtotta Nola felé szabad kezét, amit a lány bágyadtan mosolyogva megrázott. – Bella említette, hogy jössz, már nagyon vártunk! Mindig öröm új arcokat megismerni. – Emily közvetlen stílusa meglepte Nolát, de örömmel töltötte el, érezte, ahogy lassanként feloldódik a gyomrából az ideges görcs.

- Szia, én pedig Nola Wendal. Egyet megkóstolok, köszönöm – vett le a tálról egy méretes sütit, amit aztán majszolni is kezdett, bár tekintete és gondolatai minduntalan Jacob felé vándoroltak vissza. Észrevette a fiút, aki épp a nagydarab Sammel beszélgetett, a társaságtól valamivel hátrébb húzódva. Valami azt súgta neki, róluk van szó, de halvány lila gőze nem volt, mi is történik valójában.

- Jacob mindjárt visszajön – követte Nola pillantását az idősebb nő, majd átkarolta fiatalabb társa vállát, finoman húzva őt a tábortűz irányába.

- Öö, oké, persze, én… - kezdett dadogni Nola, arca pedig bíborvörösre gyúlt zavarában. Hát ennyire nyilvánvaló lenne, amit érez? Inkább harapott egy nagyot a szuper-muffinba, hogy zavarát leplezze, de amint megízlelte a süteményt, szeme elkerekedett. – Ez isteni! – nyögte ki, mikor le bírta nyelni a falatot. Emily jókedvűen felnevetett.

- Reméltem, hogy elnyeri majd a tetszésedet! Gyere, ismerd meg a többieket is. – Így hát Nolának nem volt választása, követte a nőt a „tömegbe”, ahol Bella már beszédbe is elegyedett a korábbi, fiatal sráccal, Seth-tel. A fiú, aki korát meghazudtoló izmokkal rendelkezett, most újra kiszúrta az Emily mellett ácsorgó lányt, és vadul integetni kezdett neki. Nem volt mit tennie, odasétált hát hozzájuk, gyorsan kimentve magát Emilynél, aki mosolyogva bíztatta, menjen nyugodtan.

- Nola! Na, hogy tetszik a partunk? Klassz mi? Elvileg hamarosan lesz tábortűz is, ha Paul végre meg bírja gyújtani a rakást – Nola udvariasan bólogatott, bár való igaz, a part tényleg csodásan festett, főleg az alkonyi napsütésben.

- Igen, gyönyörű, nagyon tetszik itt. Lehet gyakrabban kéne lejárnom erre a szakaszra – mosolyodott el halványan.

- Annak én is örülnék. – A mély hang gazdája Nola mellé lépett, olyan közel, hogy a lány szinte érezte a testéből áradó hőt, míg illata zavarossá tette gondolatait. Nem mert ránézni Jacobra, arca szinte lángolt, mire Seth felvihogott, és belebokszolt barátja vállába.

- Hát ezt jól kifogtad haver! Mázlista vagy! – Jacob arca egy pillanatra elfelhősödött, mire Seth abbahagyta a hahotázást, és inkább odébb sétált, pár másik fiatalabb társa irányába, akik most Bellát ugratták.

- Ezt nem igazán értem – pillantott fel Nola a mellette várakozó fiúra. – Mi történik? Mi ez az egész? – Jacob lepillantott rá. Tekintete ellágyult, ahogyan a lányhoz beszélt.

- Gyere velem, hamarosan minden a helyére kerül. Viszont mielőtt bármit is mondanék, valamit tudnod kell. Ebben a Világban, nem minden az, aminek elsőre látszik. Bizonyos dolgok, nem csak a legendákban és mesékben léteznek. Arra kérlek, legyél nyitott. – Szavai nem nyugtatták meg Nolát, de igyekezett nyugodtan tartani az arckifejezését, habár belül majd szétfeszítették a kérdések. Az egész nap szürreális fordulatot vett, és még csak nem is volt vége. Sőt! Pont, hogy most kezdett igazán érdekessé válni.

A tábortűz hamarosan fellobbant, a kis csapat tagjai pedig lassanként elfoglalták a helyüket az uszadékfából kialakított ülőalkalmatosságokon. Nola és Jacob egymás mellé ültek le, de egyikőjük sem mert egyelőre közvetlenebb lépéseket tenni, egyszerűen csaj jó volt ott ülni. Ahol karjuk összeért, mintha kis szikrák pattantak volna, borzongató melegséget hagyva maguk után. Nola nem tudtam, mit fog tenni, ha nem láthatja majd a fiút, egyáltalán azt sem érette, mi ez a különös vonzalom kettejük közt. Hiszen most találkoztak elsőre, és mégis, mintha már ezer éve ismernék a másikat. Felfoghatatlan volt, hogy félszavakból is tökéletesen megértik egymást.

Sam épp egy anekdotát mesélt a gyerekkorából, amihez aztán csatlakozott Emily is, majd sorra a többiek, míg a hangulat a tetőfokára hágott, és a legtöbben majd lefordultak a hahotázástól rögtönzött ülőalkalatosságaikról. Nola udvariasan mosolygott, néha valóban szívből nevetett, de nem tudott másra gondolni, csakis arra, milyen közel ül hozzá Jacob. A magas fiú is így érezhetett, mert arca feszes mosolyba fagyott, de látszott rajta, gondolatai egészen másfele kalandoznak. Valamivel később, amikor már leszállt az éjszaka, és kigyúltak a csillagok, Jacob váratlanul felállt, és a kezét nyújtotta Nolának, aki pillanatnyi habozást követően, tenyerét a fiú forró markába csúsztatta.

- Mondd, Nola, hallottál már a Quileute legendákról? – mikor látta, hogy a lány bizonytalanul ingatja a fejét, elmosolyodott. Kicsivel távolabb vonultak a csapattól, így nyugodtan tudtak beszélgetni. Jacob egy puha pokrócot terített kettejük vállára, hogy akkor se fázzanak, amikor távolabb sétálnak a tűztől. Ennek eredményeképp vállaik szorosan összesimultak, jóleső borzongást váltva ki a lányból. – Ezek a legendák arról mesélnek, hogy valaha az őseink a farkasokkal álltak rokonságban. – Nola meglepetten, és kissé értetlenül nézett fel rá.

- Ezt nem igazán értem. Mármint, érdekesnek hangzik, de ez hogyan lehetséges? – hangja bizonytalanul elhalt, majd félrenézett. Nem tudta hová tenni ezt a különös mesét. Jacob egy darabig hallgatott, aztán belekezdett.

- Tehát, ez a legenda azt regéli, hogy az egyik ősünk, képes volt farkassá változni, amikor baj fenyegette a törzset. Alakváltónak is hívják. Úgy tartják, ő hozta létre a későbbi quileute törzset, és így, ez a különös képesség később apáról fiúra szállt. Ennek az örökségnek hála, ő közülük kerültek ki a leghatalmasabb szellemi vezetők, akikre népünk máig büszke. – Nola hátán valamiért felállt a szőr, ahogy a fiú hangját hallgatta. Mindig is érdekelték a legendák, de erről még soha nem hallott.

- És ki volt az ellenség? – csúszott ki a száján, holott eredetileg nem ezt akarta kérdezni. Nem tudta, mennyit hihet el ebből a furcsa sztoriból, ami valamiért a vérfarkas legendákat juttatta hirtelen eszébe, pedig nem hitt az efféle rémtörténetekben.

Jacob arca egy pillanatra elfelhősödött, bár Nola nem volt benne biztos, jól látta-e. – Hidegeknek hívták őket. A legenda szerint ezek a hidegek, a farkasok ellenségei voltak, mert amikor megjelentek, csak pusztulást hagytak maguk mögött. Ők voltak a halál hírnökei, és mindenki rettegte a nevüket, egyedül az alakváltó leszármazottai vehették fel velük a harcot. – Jacob hangja egészen sötétté változott, ahogya a mesélés végére ért.

- Nagyon érdekes történet… - ingatta fejét Nola. – Még soha nem hallottam róla. Hidegek? De miért, pont hidegek? – töprengett hangosan, mire megérezte, hogy Jacob válla és karja idegesen megfeszül. – Mi a baj? Jól vagy? Ha fázol, visszamehetünk a tűzhöz – intett a hátuk mögé, habár a fiú bőre tűz forrónak érződött, még a ruháján keresztül is. Jacob megrázta a fejét. – Nincs semmi baj, jól vagyok. – Szeme csillogott, ahogyan Nolára nézett. A lány gyomra lesüllyedt, aztán újra felugrott a torkába, szíve pedig hevesen verdesni kezdett, mint egy kalitkába zárt, ideges madárka.

- Oké… - halt el a lány hangja, az idő pedig újra megfagyott körülöttük. A pillanat szertefoszlott, amikor Bella kocogott melléjük. – Ne haragudjatok, hogy megzavarlak benneteket, de Edward telefonált, hogy értem jön. Gondoltam, megkérdezem, hogy haza vigyünk-e – nézett Nolára. A kérdezett elsőre alig találta meg a hangját, majd először felpillantott a szálfaegyenesen álló, némán várakozó Jacobra, aztán vissza Bellára.

- Azt hiszem, elfogadom a fuvart, eléggé elfáradtam – Jacob arcán csalódottság suhant át, de nem tette szóvá. Bella bólintott, majd megfordulva visszasietett a tábortűzhöz, ami már nem lobogott akkora lánggal. Nola észre sem vette, hogy ilyen sok idő telt el.

- Ha gondolod, én is szívesen hazaviszlek – Nola felmosolygott rá.

- Nagyon kedves vagy, de majd máskor – mondta, pedig minden sejtje sikítozva ellenkezett a mondandójával.

- Holnap tudnánk találkozni? – kérdezte gyorsan Jacob, miközben elindultak vissza a többiekhez. Nola szíve még hevesebben kezdett verni, a keze pedig megremegett, ahogy kisimította arcából a haját.

- Holnap nem érek rá, de hétvégén, mondjuk szombaton? – Jacob arca kivirult az örömtől, szeme boldog fénnyel kereste Nola tekintetét.

- Amúgy is tartozol még nekem, némi magyarázattal – emlékeztette a fiút, aki észbe kaphatott, és a boldog fényt idegesség árnyékolta be.

- Igazad van. Ígérem, mindent megmagyarázok idővel, de addig is, kérlek, ne mászkálj el otthonról egyedül. – Nola furcsa fintort vághatott, mire a fiú szabadkozva hadarni kezdett. – Tudod, milyen a mai világ, bárki megtámadhat, meg ilyesmi – Nola ekkor jóízűen felkacagott, mire a fiú arca elvörösödött.

- Tudok magamra vigyázni, de aranyos az aggodalmad, és ígérem, nem mászkálok el egyedül, sötétben otthonról – mosolygott fel Jacobra a lány, akit szinte mintha kicseréltek volna. Visszaérve, Nola elbúcsúzott mindenkitől, Jacobot hagyva utoljára, aki nem akaródzott elengedni a lány kezét. 

Kicsivel később, Nola ismét Bellával az oldalán indult vissza az országúthoz, ahol a jól ismert Volvo, és sofőrje már várta párosukat. Edward arcán fájdalmas grimasz ült, és kimondottan megkönnyebbültnek látszott, amikor végre a karjába zárhatta Bellát. Nola gyorsan becsusszant a hátsó ülésre, ahol gondolataiba merült.

Tényleg megfeledkezett a gondjairól, de amikor Bellával újra Edward kocsijában ültek, elfogta a lelkiismeret furdalás. Nővére szinte eszébe sem jutott, és ez frusztrálta, rosszul érezte magát. Úgy érezte, elárulta Ianthát, és mégis, képtelen volt elfelejteni Jacob Black perzselő tekintetét, mély hangja lágyságát, bőre forróságát. Amikor behunyta szemeit, ismét maga előtt látta, orrában érezte erdőillatát, mintha tényleg ott lenne vele. Akkor is a rézbőrű fiúra gondolt, amikor végül este bebújt az ágyába, és hagyta, hadd ragadja magával az álom.