Gianna titka

*** Sziasztok! Bocsánat, a hosszú csúszásért, de eléggé el voltam havazva tanulnivalóval és ihletem sem jött. Ugyan ez a fejezet nem sikerült annyira pörgősre, remélem tetszeni fog Nektek, és igyekszem hozni izgalmasabb részeket is. :) Ez most csak amolyan átvezető rész, és úgy éreztem, őt is bele kell vennem. Hogy végül mi lesz a sorsa? Majd megtudjátok, még én sem döntöttem el véglegesen :D A Komikat ne felejtsétek el! ***

Nagy nehezen erőt vettem magamon és megfordultam. Annyira zaklatott voltam, hogy észre sem vettem a szembe jövő alakot, csak az elhaló sikoly, majd az azt követő tompa puffanás jelezte, hogy valakit elgázoltam. A barna hajú nő volt az, aki nemrég hozta Aro üzenetét.

- Jaj, ne haragudj, annyira röstellem - léptem oda, hogy felsegítsem. A nő zavartan bámult rám, de elfogadta a segítséget. - Jól vagy? Nem sérültél meg? - mértem végig, de nem tűnt úgy, hogy bármi baja lenne, az ijedtségen kívül.

- Minden rendben. - Épp el akart menni, de hirtelen feltámadt a kíváncsiságom, ugyanis ekkor beugrott, ki is ez a nő. A Volturi recepciósa. Gianna, ha jól rémlik.

- Gianna vagy ugye? Én... Iantha, bár ezt szerintem tudod - nyújtottam felé a kezemet. Gianna félszeg mosoly kíséretében viszonozta a gesztust. Igyekeztem minél finomabb lenni, nem szerettem volna eltörni a kezét. Még így, fél év távlatából is nehezen tudtam alkalmazkodni újdonsült erőmhöz, amit vagy egy ruhadarab vagy egy berendezési tárgy bánt, de szerencsére ez mindennaposnak számított, így nem okozott problémát, beszerezni egy újat.

- Igen. - Pillantása a vállam fölött a liftajtókra siklott, és alig észrevehetően szomorkásan felsóhajtott. A furcsa az volt, hogy bár éreztem illatát, ami kimondottan finom volt, mégsem váltott ki bennem vérszomjat, legalábbis akkorát, hogy ne bírjam visszafogni magam. Én sem értettem egészen, de már most nagyon megkedveltem ezt az ember nőt, és bántam volna, ha valami baja esik, ami itt sajnos elég könnyen megtörténhet, hisz mégis csak vámpírokkal teli épületről van szó.

- Van kedved beszélgetni? - szaladt ki a számon, mire egy pillanat erejéig rémület csillant a szemében, de ugyanakkor mohó izgalom is, hisz nyílt titok volt, hogy Ő is vámpírrá szeretne válni, de Aro még nem döntött véglegesen a sorsáról. Talán abban reménykedett, hogy én, az új, nagy becsben tartott tag, talán közben tud járni az érdekében.

- Persze, csak... még el kell rendeznem pár dolgot, aztán... - intett kezével bizonytalanul a pultja felé, én pedig megértően bólintottam.

- Rendben, mennyi időre van szükséged? Ha gondolod visszajövök ide. - Közben elértünk a recepcióra és Gianna már neki is látott, hogy az aktákat szépen sorba rendezze, és a számítógépén kezdett el valamit ügyködni, de a kérdésemre felemelte a fejét, és most már kedvesen mosolyogva válaszolt.

- Úgy egy óra. Találkozzunk akkor itt! - bökött a pultra. Én beleegyezőleg bólintottam, azzal elsiettem. Utam a lakosztályok felé vezetett, de út közben belebotlottam Santiagoba. A nagydarab férfi jókedvűen üdvözölt.

- Helo, Iantha! Hová, ilyen sietősen? Nem kiképzésen lenne a helyed? - Bírtam a srácot, de most idegesített kicsit. Hátravetettem hosszú, barna hajamat és teljes lelki nyugalommal válaszoltam.

- Nem, majd később, Corin most nem ér rá. Demetriéktől búcsúztam el, most indultak. - Hangom a végére már morcossá vált, mert nem örültem neki, hogy az elkövetkezendő hétben, vagy hetekben nem láthatom az imádott férfit.

- Ó, hát persze - vihogott idétlenül Santiago, mire bezsebelhetett tőlem egy megsemmisítő pillantást. - Az új "álompár" !

- Jaj, ne kezdd te is! - sóhajtottam fel ingerülten. - Hadd találjam ki, Felixtől vetted át - vontam fel szemöldökömet.

- Mondhatni... de különben is, olyan aranyos kis pár vagytok, Dem jól beleválasztott! - csipkelődött még egy kicsit, de most kezdtem nagyon unni.

- Kiszórakoztad magad? Jó, mert most mennem kell. -  Azzal ott hagytam, a még mindig rötyögő férfit. Egy biztos, a hírek itt fénysebességgel terjednek, főleg, hogy Alice és Heidi szinte azonnal szétkürtölték anno az összejövetelünket. A kis Alice, egészen bezsongott, annyira fel volt pörögve, hogy attól féltem, rosszul lesz, ami persze egy vámpír esetében, eléggé abszurd lehetőség. Mintha csak meghallotta volna gondolataimat, mellém szegődött a semmiből. Pontosabban nem a semmiből, hanem egy mellékajtóból, de olyan villám gyorsan, hogy alig vettem észre.

- Na végre, téged kerestelek! Nyugi, tudom, Giannával van találkozód, de gondoltam, hogy addig se unatkozz, átjöhetnél hozzám, mert nem tudom eldönteni mit vegyek fel. - Ezen nagyon meglepődtem. Hisz Alice mindig tudta, mit fog felvenni, divattippeket pedig főként Heidivel szoktak megtárgyalni, nem pedig velem.

- Heidi is mindjárt itt lesz! - újságolta lelkesen, majd karon ragadott, és elkezdett végigvonszolni a folyosón, ami a szobákhoz vezetett. Amilyen apró volt, akkora erő lakozott benne.

- Demetri miatt ne aggódj, nem lesz semmi baj, folyamatosan figyelem - nézett rám a szeme sarkából, mert én ismét visszasüppedtem az aggodalmam egyre mélyülő ingoványába. Alice, mint kiderült, remekül értett a figyelemeltereléshez, így az a majdnem két óra szinte észrevétlenül elröppent, és amikor ijedten az órára pillantottam, megnyugtatott, hogy Giannának akadt egy kis gondja, így amugy is potyára mentem volna le hozzá.

Nagy sokára elszabadultam Alice és Heidi karmai közül, akiknek feltett szándéka volt, hogy inkább rajtam játszanak öltöztetőst, mondván, ezzel remekül el tudják terelni a figyelmemet. Az eredmény egy kissé mogorva, de teljesen átöltözött Iantha lett.

Sietve trappoltam végig a folyosókon,majd a fogadócsarnok ajtajában, a pult mellett már meg is pillantottam Giannát, amint rám várt. Tekintete a távolba révedt, miközben a karperecét birizgálta. Kissé ősszerzzent, amikor mellé suhantam, majd vidáman, és némiképp bocsánatkérően rámosolyogtam.

- Bocsi a késésért, Alice és Heidi feltartottak - mentegetőztem. Szürke köpenyemet most nem viseltem, így jól láthatóvá vált a drága selyemből készült ruha, ami a térdemig ért, és halványezüst színben pompázott. Heidi váltig állította, ez a tökéletes ruhadarab, amit egyáltalán rám lehet aggatni, hiába tiltakoztam, de megfogadtam magamban, amint lehetőségem lesz rá, gyorsan átváltom valami egyszerűbbre, mert amikor majd Corinnal edzünk, nem szeretném ha valami baja történne, de addig elvileg még volt egy fél napom.

Láttam Gianna vágyakozó pillantását, ami először a ruhámon nyugodott, majd feljebb kúszott a Volturik jellegzetes nyakláncára, de igyekezett palástolni sóvárgását egy halvány, érdeklődő mosollyal.

- Igazán nincs semmi gond, amugy is épp most végeztem és akadt némi gond a géppel, így csúsztam is - sóhajtott fel. Egy kósza légáramlat felém sodorta illatát, de a torkomban egy enhye kaparáson kívül mást nem nagyon éreztem. Finom illata volt, de nekem mégsem tetszett igazán, nem lett volna ínyemre való falat. De képtelen voltam ételként tekinteni erre a nőre, annyira megkedveltem valamiféle különös és érthetetlen ok folytán. A többiek bizonyára elleneznék ezt a hozzáállást, hisz számukra az emberek, csak a táplálékot jelentették.

- Akkor induljunk, mit szólnál az én szobámhoz? Ott nyugodtan tudnánk beszélgetni, mert a könyvtárban biztos sokan vannak most. - Gianna szemében egy pillanatra ijedtség villant, hisz nem tudhatta mikor válik belőle is vacsora, de a bátorságát bizonyítando beleegyezőleg bólintott.

Hamarosan már a lakosztályok felé vezető folyosókat róttuk. Csak néhányan jöttek szembe velük, volt aki pillanásra se méltatta a nőt, de nekem kivétel nélkül köszöntek. Gianna pedig mintha ott se lett volna, talán csak egy másik női gárdatag motyogott irányába valami szia-félét. Láthatóan senkit nem izgatott különösebben, hogy egy vámpír, és az ember recepciós egymás mellett ballagnak. Talán azt hitték, Aro parancsa, és itt a vége Gianna nem túl hosszú pályafutásának.

- Nos, megérkeztünk, gyere, kerülj beljebb - invitáltam társnőmet, miután kitártam a faajtót. Ő határozottan lépett be, és nézett kíváncsian körbe. Hellyel kínáltam, a szemközti fal mellett álló jókora bőrkanapé irányába intve, ahol aztán mind a ketten kényelmesen elhelyezkedtünk.

- Ne haragudj, de semmiféle étellel nem tudok szolgálni - jutott eszembe, és kínosan gyűrögetni kezdtem a ruhám szélét, mikor eszembe jutott, hogy az embereknek illik adni ilyenkor legalább egy pohárnyi vizet, de annyira elszoktam az efféle dolgoktól.

- Nincs semmi gond, már ettem, és ittam is mielőtt ideértél, biztos ami biztos. - Kicsit megkönnyebbültem. Jó darabig jelentéktelen apróságokról beszélgettünk, és eközben feltűnt, hogy Gianna szinte folyamatosan a karkötőjét birizgálja, mintha a legféltettebb kincse lenne.

- Mondd, az honnan van? Nagyon szép darab - jegyeztem meg és közelebb hajoltam, hogy jobban megszemlélhessem. Valami írás volt rajta, de nem tudtam kivenni. Gianna pipacsvörösre pirult és igyekezett elrejteni, persze a siker legcsekélyebb jele nélkül.

- Nyugi, ha nem akarod, nem muszáj, nem erőszak, csak érdekelt. - A nő pár pillanatig vívódott magában, majd egy szuszra kibökte. Annyira halkan beszélt, hogy csak a kíváló vámpírhallásomnak köszönhettem, hogy megértettem.

- Felix adta nekem a szülinapomra. - Nem lepődtem meg túlságosan ezen a híren, hisz láttam amit láttam. A kettejük közt feszülő vágyakozás szinte tapintható volt, ha egy légtérben tartózkodtak.

- De kedves tőle! - Teljesen meghatódtam, a nagydarab vámpír figyelmességétől. Nagyon bele lehet habarodva ebbe a lányba, ha ilyen fantasztikus ékszert ajándkoz neki. - Kedveled őt igaz? -  kérdeztem csöndesen.

- Igen... már... amióta ide kerültem, soha nem szalaszt el egyetlen pillanatot sem, hogy beszélgessünk pár szót. - Hangja fájdalmas vágyakozással telt meg. Tekintete ismét a nyakamban függő láncra tévedt. Rájöttem, mire vágyik olyan nagyon.

- Szeretnél közénk tartozni. - Nem kérdés volt, hanem megállapítás. Gianna riadtan kapta el pillantását, mintha valami rosszaságon ért gyerek lenne.

- Én... hát... - habogott, de amikor látta, hogy nem fogom kinevetni és gúnyolódni rajta, folytatta. - Igen, ez minden vágyam. Tudom, furán hangzik, de én nem félek a fajtátoktól, vagyis persze, nem szeretném vacsoraként végezni, csak... nehéz ezt megfogalmaznom, úgy érzem, köztetek lenne a helyem. Te jó ég, mekkora sületlenségeket beszélek itt össze - sütötte le tekintetét szégyenlősen, láthatóan zavarta, hogy ennyire kitárulkozott előttem. Hirtelen elöntött a szánalom és a sajnálat. Óvatosan megsimogattam a karját, és láttam, ahogy egy pillanatra összerezzen a hideg érintésre. Reméltem, hogy nem okoztam neki fájdalmat, ugyanis vámpírerőmet néha még nehezen kezeltem, volt hogy összeroppantottam egy vázát, vagy széket, vagy bármit, ami éppen a kezem ügyébe akadt. Elég volt egyetlen figyelmetelen mozdulat és a baj már meg is történt. Na már most az embereknél, azért kicsit problémásabb, ha eltörjük valamijüket, persze ez a legtöbb volturist egy csöppet sem izgatta.

- Szerintem Aróval lehetne erről beszélni. Főleg, ha Felix elmagyarázza neki a helyzetet, biztos megértené. - Próbáltam egy kis lelket önteni belé, több kevesebb sikerrel. Előnye lenne, ha esetleg rendelkezne valamiféle lappangó tehetséggel, amivel később a Családot is szolgálhatná, de talán elég lesz Felix kérése a Mesternél. Főleg, ha sikerrel járnak, Aro bizonyára engedékenyebb lesz valamivel, csak ki kell fogni a megfelelő pillanatot.

- Gondolod? - csillant remény a szemében, amik most tágra nyíltan meredtek rám. Magabiztosan bólintottam. 

-Talán Alice-t is megkérdezhetem, de jobb, ha magától Arótól kérünk erre engedélyt, és nem másoktól tudja meg, mit tervezünk. - Gianna arca teljesen kivirult, ahogy a boldogság felemelő hullámai magukkal ragadták, látszott rajta, legszívesebben felpattanna, és körbeugrálná a szobámat. Ekkor elmosolyodott, majd közelebb hajolt hozzám.

- Tényleg hajlandó lennél esgíteni? Komolyan megtennéd? Tudod, itt alig foglalkoznak velem, a legtöbb vámpír szemében csak az étel vagyok. - Azt hittem, mindjárt elsírja magát, annyira remegett a hangja az elfojtott érzelmektől. - Te vagy az első, akivel így tudok beszélgetni. Vagyis, Alice is minig nagyon kedves, mindig ő választja ki a ruhámat, de mégis van benne egy adagnyi távolságtartás. Heidi... hát ő nem sokat törődik velem, köszön, de nagyjából ennyi - vonogatta félszegen a vállát. Egyre jobban megsajnáltam, és kezdett bennem nőni az elhatározás, hogy közben járjak az érdekében Arónál, bár ha egyszer ő eldöntötte, hogy Gianna-ból nem lesz vámpír, sokat nem tehetek sajnos. Viszont, egy próbát megér.

- Egy valamit viszont kérnék - emeltem fel kezemet, mire elsápadt. - Ne éld bele magad nagyon, mert semmit nem garantálhatok, és nem szeretném, ha fájdalmasan csalódnál. - Láttam, ahogy vállai megremegnek és a mérhetetlen fájdalom, ami végigszáguldott arcán tudatta velem, tisztában van esélyeivel.

- Tudom - lehelte, majd bizonytalanul felállni készült, amikor kopogtattak az ajtón. Gianna megdermedt és hátrált egy lépést. Keze megmarkolta a kanapé háttámláját, körmei a puha bőrbe vájtak. Szintén felemelkedtem, majd egy pillanattal később, már ki is nyitottam az ajtót. Renata állt előttem, arcán a megszokott, unott kifejezéssel. Tekintete a hátam mögé villant, mire elhúzta száját.

- Corin hívat, azt üzeni, menj a déli szárny alagsorába, a kerek terembe. Ott fogja tartani most a kiképzést. - Mikor eldarálta a mondandóját, közelebb hajolt hozzám. - Mit keres itt ez az embernő? - sziszegte utálattal. - A recepción lenne a helye! Vagy a szobájában, ide nincs joga feljönni. - Megvető hangsúlyától ökölbe szorult a kezem.

- A neve Gianna, és én hívtam, mert szerettem volna vele beszélni - válaszoltam a lehető legnyugodtabban. Kihúztam magam, egyenesen a szemébe nézve. Meg sem rezzentem, ahogy gonosz fény csillant tekintetében. - A munkájával pedig mára végzett. Ha kell, Arónak is elmondom, mivel tudom, most úgy is hozzá fogsz menni, hogy beárulj. Nem gondolod, hogy ez meglehetősen gyerekes? - vontam fel megvetően a szemöldököm. Nem féltem Renatatól, utálatom irányába nőttön-nőtt. Bár tény, Jane első helyét, soha nem fogja megkapni. Ugyanis a kis szőke vámpírlány volt a legfőbb "ellenségem". Az első perctől fogva gyűlöltük egymást.

Renata, mint aki meg sem hallotta mondandómat, Giannára pilantva megvetően köpte felé a szavakat.

- Jobb lesz, ha most azonnal visszamész a helyedre, vagy még ma este vacsoraként végzed! - azzal elviharzott, magunkra hagyva minket. Gianna egész testében remegett, szemeiben könny csillant. Botladozva, kezét szájára szorítva indult meg az ajtó felé. Megszántam nyomorúságos helyzetét, és gyorsan odalibbentem hozzá, majd átkaroltam a vállát. Illatától egy pillanatig fellángolt torkom, de nem volt teljesen leküzdhetetlen a késztetés, még szerencse, hogy nem rég ettem. A recepciós lány nem tiltakozott, teljesen maga alatt volt, vállait heves zokogás rázta, arcán a teljes kétségbeesés tükröződött.

- Minden... re-rendben - hüppögte és ügyetlenül törölgette ruhaujjával könnyeit. - Én... az é-én hi-hibám. Nem kellett volna ide jö-jönnöm. Megráztam a fejemet.

- Nem Gianna, Renata szemét, senkit nem kedvel Jane-en kívül, és mind a ketten tudjuk jól, Jane milyen. Minden rendben lesz, beszélek Aróval, ha Felixék visszajöttek. Nem hinném, hogy lesz kifogása, a csatlakozásod ellen, hisz a munkádat kíválóan elvégzed.

- Igen, de... mi van, ha nincs semmi értékes képességem? Akkor mi lesz velem? - hangja alig volt több suttogásnál, de meghallottam. Ezen eltöprengtem, és bár belül sejtettem mi lenne a dolog végkimenetele, nem akartam szerencsétlen lányt még mélyebbre sodorni rettegésébe.

- Talán az is elég lesz, ha Felix kéri, hisz ha tényleg ő a párod, akkor meg kell engednie, hogy együtt legyetek vámpírként. És ki tudja, talán tényleg lesz valami klassz képességed. Vagy kiképzünk harcra, és úgy segíted a Volturi munkáját, mint ő. - Gianna megborzongott és elpirult a nagydarab vámpír említésére. Ugyan azt láttam az arcán, amit én is éreztem Dem iránt. Persze ettől csak még jobban sajgott a hiánya. - Gyere, visszakísérlek, mert nekem is mennem kellene - indultam meg az ajtó felé, húzva magammal a lányt is.

- Igen, persze... igaz. - Mély levegőt vett és ismét megdörzsölte kivörösödött szemeit. Utunkat szótlanul tettük meg visszafelé, majd Gianna elsietett szobája irányába, míg én elindultam az alagsorba, ahol Corin már várt rám.