2011. október 23., vasárnap

Fájdalmas üzenet és Búcsú

*** Meghoztam végre az új fejezetet, amiben szintén lesz némi izgalom, no meg persze az elmaradhatatlan romantika :D
Remélem tetszeni fog nektek, a helyesírási hibákért bocsánat, amint találok benne kijavítatlant, orvosolom majd a problémát! Jó olvasást és várom a komikat! :) ***





Feldúltan robogtam be a szobámba, és belerúgtam az első, utamba kerülő holmiba. A hátizsák keresztül repült a szobán és a másik végében, hangos puffanással ért talajt. Lerogytam az ágyra, a tenyereimbe temetve az arcomat. Mégis mi volt ez? Ki a franc az a titokzatos mester? És miért nem mondd senki semmit? Az eset után biztosra vettem, hogy Aro majd hívat, de ehelyett elbocsájtott azzal, hogy ha valamire rájöttek, azonnal szól. Valamit titkolnának előlem? A gyanú észrevétlenül ütötte fel a fejét bennem, és képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy a háttérben valami nagyon nincs rendben.

Tanácstalanul álltam fel, és léptem oda a szekrényemhez, hogy keressek valami olvasnivalót, ami elvonja a figyelmemet, de mikor leemeltem a választott kötetet, iszonyú fájdalom hasított a fejembe. A könyv tompa puffanással ért földet , én pedig felkiáltottam fájdalmamban. A térdeim megroggyantak és nekitántorodtam a szekrénynek, ami vészesen megingott súlyomtól. Nem láttam, az agyamat belepte a sűrű, szürke kavargás. Tétován kinyújtottam a karomat, hátha sikerül elsöpörnöm az útból a zavaró ködöt. Természetesen hasztalan próbálkozás volt.

A fájdalom ekkor váratlanul felerősödött, hullámokban jött, hosszan, elnyújtva lüktetett. A saját hangomat már nem is hallottam, de egy távoli suttogás egyre erősebben csengett a fülemben. A nevemet kántálta, engem akart.  A hang ismeretlen eredete kezdett a pánik határára sodorni, én pedig felordítottam.

- Hagyja abba! Elég!  - Távoli, gonosz kacaj harsant majd a köd eltűnt, hogy átadja helyét egy éjfekete szempárnak. 

- Előlem nem menekülhetsz. Még a Volturi sem lesz képes megvédelmezni. Az enyém leszel, Iantha... - Kéjes élvezettel ejtette ki a  nevemet, mintha a puszta szó mámoros érzéssel töltötte volna el. Undor fogott el hagjától, miközben a hasogató kín a fejemből lekúszott a testem többi tagjára is. Úgy éreztem, ismét égek, most tényleg porrá válok és nincs menekvés. 
Őrült kacaja sokáig visszhangzott tudatomban, még akkor is, amikor már régen elhallgatott. Először föl sem fogtam, hogy a fejem nem akar menten kettérepedni a hasogató fájdalomtól. Kapálózó kezem hirtelen valami keménybe ütközött, én pedig vakon oldalra akartam gurulni, de az előbbi valami ismét megakadályozott ebben. Mintha a nevemet mondogatták volna... Első reakcióm a pánik volt, hogy ismét hallom az őrült férfit, ugyanis abban biztos voltam, hogy nem nő az illető. 

A köd lassan kezdett eloszlani, és a furcsa élmény vele együtt szintén szertefoszlott, mintha soha nem is létezett volna. Szemeim hirtelen pattantak fel, és összerándultam, ahogy megláttam a fölém hajoló alakot. Először majdnem rátámadtam, de még időben észbe kaptam.
Demetri aggódva figyelt, de a karjaimat a biztonság kedvéért lefogta, nehogy ismét vagdalkozni kezdjek. Mozdulatlanná dermedtem, mire lazított a szorításán és letérdelt az ágyam mellé. Arcunk így majdnem egy vonalba került.Nem is emlékeztem, mikor kerültem ide. Talán ő emelt fel a földről. 

- Mi történt? - suttogtam. A hangom erőtlennek, gyengének tetszett. Ő értetlenül összeráncolta a homlokát, és meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól állt neki ez az arckifejezés, bár a mosolya volt az igazi.

- Furcsa. Épp hozzád tartottam, amikor meghallottam a kiáltásodat. Először azt hittem ismét Jane az - erre mérgesen felmordultam - , de amikor beléptem, megláttam, hogy a földön fekszel, és... - Elhallgatott.

- És? - kérdeztem élesen, miközben feljebb tornáztam magam az ágyon. Egyik tenyere még mindig a bal karomon nyugodott és ott, ahol a bőrünk összeért, szinte elektromos szikrák pattogtak. Mielőtt válaszolt volna, mellém ült az ágyra és végigsimított a kezemen.

- Úgy tűnt, nagy fájdalmaid vannak... és... mintha, valakihez beszéltél volna. - Döbbenten meredtem rá, ugyanis alig emlékeztem valamire.

- Miért nem vagyok képes emékezni rá? Ezt nem értem... valami baj lehet velem. - Kétségbe esetten pillantottam rá, hátha ő tudja a megoldást, de a szemeiben ugyan azt a tanácstalanságot láttam visszatükröződni, amit magamban is éreztem.

- Valóban furcsa, én sem tudok rá magyarázatot adni. El kellene mondanod a mestereknek - nézett rám komolyan, de én riadtan  tiltakozni kezdtem.

- De hisz én sem tudom, mi volt ez! Mégis, hogy lennék képes elmagyarázni Arónak, hogy mi történt velem? Alig emlékszem valamire, így itt még az ő gondolatolvasó tehetsége is kudarcra van ítélve. - A férfi arca elkomorult és aggodalom barázdálta márványsima homlokát.

- Aggódom érted, Iantha. Túl sok furcsa dolog történik mostanság, a vámpírvilág zúgolódik, nem könnyű mindenkit kordában tartani. Még szerencse, hogy a legtöbben rettegnek a megtorlásoktól. A Volturinak nagy tekintélye van a mi világunkban. Ennek ellenére akadnak, akik úgy gondolják, eleget uralkodtunk és ideje változtatni. És azt a vámpírt is túl könnyű volt elkapni, mintha direkt ezt akarta volna. Nagyon furcsán viselkedett. Az volt az érzésem, hogy nem volt önmaga. Vagyis nem teljesen. - Töprengve hajtottam le a fejemet. Nem válaszoltam neki, nem tudtam mit mondhatnék. Talán mégis el kellene mennem Aróhoz, hátha ő többet ki tud deríteni, mi is történik velem.

- Holnap küldetésre kell mennem - bökte ki végül Demetri, mire rá kaptam tekintetemet.

- Ó... és hova? Meddig maradsz? Kik mennek? - záporoztak kérdéseim, mire finoman ajkamra tette mutatóujját. Arcán feltűnt jellegzetes, szívdöglesztő mosolya, amitől, ha ember lettem volna, biztos kihagy párat a szívverésem. A lélegzetem így is elakadt és csak bámultam rá. Egy pillanatra megfordult a fejemben, normális-e, hogy vámpír létemre ennyire le tud nyűgözni.

- Jane, Alec, Felix és én megyünk  Amerikába, Seattle-be. Valaki újszülött vámpírokból sereget szervez, ki kell derítenünk mi célból. - Keze most a nyakamra csúszott.

- Amerika? Akkor sokáig leszel távol - szontyolodtam el, hisz tudtam, én nem mehetek még egy ideig küldetésekre. Valamint rettegtem tőle, hog valami baja esik, de ezt nem akartam szóba hozni, hisz tudtam, ő a világ legjobb nyomkövetője és a Volturi egyik legkíválóbb harcosa Felix mellett. Meg hát ugye, a büszkesége. Valamit a bennem lezajló érzelmi viharból mégis észrevehetett, mert finoman közelebb húzott magához és homlokát az egyémhez nyomta, majd behunyta a szemét.

- Minden rendben lesz, rutinfeladat, már rengetegszer kellett likvidálnunk újszülötteket.

- És sereget? - a kérdés kiszaladt a számon, mielőtt jobban átgondolhattam volna. Egy darabig némán ölelt, majd kicsivel hátrébb húzódott és mélyen a szemembe nézett.

- Azt is. Hidd el, a Volturinak volt már sokkal rosszabb esete is, amikor a vérfarkasokkal és a Románokkal kellett megküzdenünk, mégis mind itt vagyunk, és nincs semmi bajunk. Egy csapatnyi újszülött, aligha lesz képes kárt tenni bennünk. Ne aggódj, Alice is folyamatosan figyel majd minket, és ha bármi baj történne - de nem fog - , akkor abban a percben jön egy másik csapat. De mint mondtam, nem véletlenül vagyunk mi a rettegett volturi Gárda. Az összes vámpír ismeri és féli a nevünket. Meg ott lesz Felix is. Az is lehet, hogy már a puszta látványától meghunyászkodnak. - Próbált kicsit felvidítani, és pozitív színben feltüntetni a küldetést. Képtelen voltam visszafojtani a mosolyomat, ahogy lelki szemeim előtt feltünt a jelenet.

- Így sokkal jobb - viszonozta a mosolyomat, miközben hüvelykujja az ajkamon körözött. Egy darabig némán ültünk, élvezve egymás társaságát, hisz nem kellettek mindig szavak, hogy megértsük a másikat. Ez a fajta csönd nem volt feszélyezett, sokkal inkább megnyugtató. 

- Bár én is mehetnék veletek - sóhajtottam végül, miközben arcomat a vállára hajtottam. - Akkor legalább tudnék rád vigyázni. - Erre felnevetett, amihez én is csatlakoztam.

- Már nem kell sokáig várnod, a kiképzésed és az egy év hamarosan letelik - suttogta bele a hajamba, miközben keze a hátamat cirógatta. Szorosan magamhoz húztam, mintha többé nem akarnám elengedni. - A mesterek meg vannak elégedve veled, és az önkontrolloddal. 

- Akkor telhetne, kicsivel gyorsabban is - jegyeztem meg morcosan, mire tenyerei közé fogta arcomat, de utolsó mondatától felvidultam valamicskét.

- Hidd el... hamar el fog telni az a fél év... sőt, már nem is teljes fél év, valamint előttünk van egy egész örökkévalóság! A végén talán még meg is unjuk egymást. - Szeme csillogott, ahogy tekintetünk találkozott és láttam benne a szenvedély szikráját. Még jobban hozzásimultam, amitől éreztem, hogy egész testében megremeg. Tetszett, hogy ilyen reakciót vált ki belőle a közelségem.

- Téged képtelenség lenne megunni - hajoltam közel hozzá, úgy, hogy ajkunk majdnem összeért. A férfi mohón vette birtokba, és ismét hálát kellett adnom az égnek, hogy nincs szükségünk oxigénre, mert akkor már bajban lettem volna. Lendületünk tovább vitt minket, és elterültünk az ágyon. Könyökével megtámasztotta magát, miközben fölém hajolt, alig húzódva el tőlem.

- Ígérd meg... - suttogta, de szemeit nem nyitotta ki. - Ha legközelebb ismét hallod azt a furcsa hangot, szólsz Arónak és nem titkolózol előtte. Úgy is rá fog jönni. Nem szeretném ha valami bajod esne.

- Ígérem - egyeztem bele kelletlenül. Reménykedtem, hogy soha többet nem kell átélnem azt a kegyetlen fájdalmat. 




Másnap sietős léptekkel haladtam az előcsarnok irányába, ahol hallottam az induláshoz készülődő csapatot. Még jobban megszaporáztam lépteimet, hogy minél előbb oda érhessek. 
Egy kanyarban befordultam, és a folyosó átellenes végében, megpillantottam a kis csapatot. Felix hatalmas alakja messziről kitűnt közülük, mellette állt Demetri, ők ketten csöndben társalogtak. Nem messze tőlük Jane ácsorgott ikertestvére társaságában. Az apró termetű boszorka szinte azonnal észre is vett, mire jól hallhatóan gunyorosan megszólalt.

- Nahát... csak nem vagy féltékeny ránk, Iantha? - hangja csak úgy csöpögött a megvetéstől, tekintete szikrázott. Nem akartam foglalkozni vele, csak Demetri szikár alakját láttam magam előtt, aki most megfodult, arcán pedig boldog mosoly ragyogott fel, de a komorságát nem tudta teljesen leplezni előttem.

- Azt hittem, elkéstem - bújtam karjai közé, mikor vége odaértem hozzájuk. Felix szélesen vigyorgott párosunkon, de Jane nem bírt magával.

- Jobban tennéd, ha békén hagynád Demetrit, ugyanis koncentrálnia kell! - csattant fel. Láthatóan legszívesebben letesztelte volna rajtam erejét, de testvére Alec, még időben visszafogta.

- Hagyd őket, húgom. Nem ér annyit. - Nem kellett a lányra néznem, hogy tudjam: tekintetével ölni volna képes.

- Inkább megyek, ha ekkora gondot okoz a jelenlétem - pillantottam fel szerelmemre, aki megrázta a fejét és megsimogatta az arcomat.

- Ne foglalkozz Jane-nel, majd lenyugszik. - Mielőtt bármit mondhattam volna, lecsapott ajkaimra és csak nehezen tudtam elszakadni tőle, de Felix kuncogása kezdett frusztrálni.

- Ejnye fiatalok, ezt nem itt kellene - rötyögött a nagyra nőtt vámpír.

- Ugyan Felix, csak irigykedsz - kacsintott legjobb barátjára Dem, miközben egyik karja birtoklóan derekamra fonódott.

- Még hogy én? Irigykedni? Hát így ismersz te engem, haver? Na ne nevettess! - legyintett, de látszott, hogy megtalálták a gyenge pontját. - Hisz most ti vagytok az új "álompár" - kacsintott rám és vigyora még jobban kiszélesedett.

- Elég legyen a jópofizásból! Nem lesz sétagalopp amire készülünk, mindenkinek a feladatra kellene összpontosítania! - csattant élesen Jane kislányos hangja. - A Mester parancsa, hogy... - Nem fejezhette be, mert ekkor egy csinos, napbarnított bőrű nő kopogott oda hozzánk magas sarkú cipőjében. A mélykék, térdig érő ruha nagyon jól állt neki és nem kerülte el figyelmemet Felix sóvár tekintete, valamint még valami, ami nagyon is ismerősnek tűnt számomra, hisz ismertem az érzést. A nő egy pillanatra elkapta a hatalmas vámpír tekintetét, és elpirult, de amikor megszólalt, hangja magabiztosan csengett.

- A Mester azt üzeni, indulhattok - biccentett egy aprót irányunkba, és én még jobban elkezdtem Dem ruháiba kapaszkodni, nem akartam, hogy elmenjen, hisz borzasztóan féltettem, bár tudtam, nem kellene ennyire. Ő finoman igyekezett lefejteni ujjaimat sötétszürke köpenyéről.

- Látom, még mindig aggódsz értem - hajolt hozzám egészen közel. Nyeltem egyet és csak egy bólintásra futotta az erőmből.

- Még szép, hogy... - Ajkamra tette fekete kesztyűbe bújtatott mutatóujját. Nem szóltam semmit, már akkor elvesztem tekintetében, mikor először rám emelte vörös pillantását, melyben most mintha igazi lángnyelvek táncoltak volna.

- Nyugalom, mint már mondtam, sétagalopp az egész. - Jane erre csak felhorkant.

- Na persze, ne áltasd a kis barátnődet. -  Az utolsó két szót jól megnyomta, mintha nem tudná az igazi nevemet. - Jól tudod, mi a tét. Meg Cullenék különben is veszélyesek - kotyogta ki, mire rákaptam a tekintetemet.

- Ez igaz? Nekem miért nem mondtad? - fordultam most megrovóan Demetri felé, aki dühös pillantást lövellt Jane irányába.

- Mert nincs így! Jane, te meg fogd be a szádat! - rivallt rá a férfi. Felix még épp időben lépett kettejük közé, mert látszott, a helyzet hamar csúnyán elfajulna.

- Hagyjuk ezt, mennünk kell. Iantha, te meg ne aggódj Demetriért, elvégre ő a legjobb nyomkövető a világon, valamint remek harcos és nem hinném, hogy bunyóra kerülne a sor... bár nem bánnám különösebben - kacsintott ismét, mire Dem mérgesen nézett rá is.
Nem lettem meggyőzve, de nagy nehezen hátrébb léptem és lehorgasztottam a fejemet.

- Azért nagyon vigyázz magadra - leheltem a szavakat, de persze így is mindenki hallotta.

- Vigyázni fogok. -  Még egyszer megcsókolt, majd kiegyenesedett, és a csapat tagjaira nézett. -  Akkor hát, induljunk.

- Na végre, ez a beszéd - hangzott Felix irányából. Jane rám sem pillantva, orrát felhúzva elvágtatott a liftek irányába. Alec szorosan mögötte haladt, de még láttam, hogy megforgatja a szemeit. Demetri a liftajtóban felém fordult, majd intett. Addig álltam ott, amíg az ajtók be nem zárultak, elfedve előlem a férfit. Halott szívem összeszorult, és az aggodalom jeges hullámai csapkodtak rajtam keresztül. 

7 megjegyzés:

  1. Szia!

    Ez egy elképesztően jó fejezet volt, bár talán nem olyan izgalmas, mint az előző.
    Először is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a titokzatos idegen hogy csinálja ezt a sok mindent. Egyrészt irányít másokat, másrészt fájdalmat okoz Ianthának ki tudja, milyen messziről. Az biztos, hogy valamilyen telepatikus képessége van. Gyanítom, Bellánál nem működne. Viszont arra is gondoltam már, hogy ez nem egy új képessége, hanem még mindig az irányítós bigyó, csak Ianthát nem tudja úgy irányítani a képessége miatt, ezért éli meg ő fájdalomként az irányítást, és ezért hallja az idegen hangját, de irányítani nem tudja. Vagy az is lehet, hogy valaki mást használ rá, hogy a gondolatait eljuttassa hozzá. Sok a lehetőség. Kíváncsi leszek...

    Aztán... Cullenék. Nem tudok rajtuk elsülni. Szóval akkor most kb. az Eclipse idején járunk, ha jól értem, mert most vannak az újszülöttek Seattle-ben. Viszont sok kérdést felvet, hogy Cullenék hogy jutottak idáig Alice nélkül... Mert ugye ő nincs velük. És ebből következően Jasper sem, hiszen őt Alice vitte a családba. Tehát nem annyira erősek, mint az eredeti sztoriban, bár Jane szerint így is azok. Illetve felmerül a kérdés, hogy ha Jasper és Alice nincsenek velük, nincs-e valaki más a családban?

    Demetrit és Ianthát még mindig imádom együtt, és nagyon várom Felix történetét, mert egyre szimpatikusabb. Kicsit hasonlít Emmettre. ;)

    Ja, és vérfarkasok és románok! ;)

    Egy-két gépelési hibát még találtam, főleg a közepe utáni részben, de nem a zavart. :)

    Pussz:
    Deszy

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm a kimerítő kritikát! A Titiokzatos idegen képességével kapcs jól kapisgálsz, de ennél többet egyelőre nem mondhatok :)

    Nos, Cullenék sem védtelenek, erre már kitatláltam valamit, lehet nem lesz olyan egetrengetően nagy ötlet, de Alice pótlására szerintem pont megfelelő :) És igen, valóban az Eclipse idejében járunk, ugyanis valamennyire követem az eredeti sztorit, de azon gondolkoztam, hogy a Breaking Dawnt már nem fogom, mert úgy jobban meg tudom valósítani az ötleteimet.

    Felixnek is igyekszem helyet szorítani, de annyit ígérhetek, hogy alakulgat egy szál a történetben vele kapcsolatban is, csak még nem kiforrott (mint említettem, mostanság kissé alkotói válságban szenvedek :S több törit kellene tanulnom xD)

    Puszi
    Réka

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Mivel úgyis unatkozok itten, elolvastam. :D Meglepődtem, hogy ilyen hamar tervezted a búcsút. :D Előző este megvolt az együtt alvás? :D Vagy az még nem? :D Igaz, most is volt 1-2 elgépelés, de helyesírási hiba nem nagyon volt. :) És most megfigyelted, hogy egy nő és egy férfi milyen stílusban beszél. :D Gratulálok, így tökéletes. :D Most már lehetne hosszabb fejezetet írni és eseménydúsabbat. Mert ha erre nézzünk, csak 2 dolog történt: esti fájdalom és másnapi búcsú. Ennyi. Az volna a jó ha mondjuk 4-5 dolog is történne egy fejiben. :) Most már több fejezetet írtál, nyugodtan lehetne hosszabb. :) És nem baj ha 1-1,5 hónap múlva jön meg a következő. :) Most már úgyis kicsivel több időd lesz az írásra. :) De szeretném ha te is elolvasnád a sok frisset a blogomon. Régi írásaimat, életem történetét. :) Gondolkoztam, hogy hamarosan képeket fogok még felrakni. :D
    Nah, elég volt a hosszú kritikából, pussz. :D

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Köszi a kritikát! :) Hát, ez így jött össze, nem is tudom, csak azt írtam le, ami a fejemből kipattant. A pábeszédben sokat segítettél, de azt hiszem lassan rá is érzek, ami azt hiszem nem rossz, mert szükségem is van rá.
    Köszi a meglátásaidat, igyekszem ezek szerint cselekedni, de azért van még mit tanulnom :P
    Azt meg, hogy együtt aludtak-e, a fantáziádra bízom xD Gonoszka vagyok, tudom :D
    Igyekszem izgalmas fejezeteket hozni, bár annyit elárulok, hogy a következő annyira nem lesz pörgős, de igyekszem valamivel még feldobni!

    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia. :)

    Bocsi, hogy kicsit későn jöttem olvasni, csak ezernyi dolgom volt. :)

    Szuper jó fejezet lett, nagyon tetszett. A farkasok és a románok megjelenése külön öröm a számomra. Nekik ott kell lenniük egy ilyen Volturis kalandban. ;)
    Még több Félixet akarok. :P:D

    Puszi
    Klau

    VálaszTörlés
  6. Szia! Szerintem Jane itt is csak hozza a tőle megszokott formáját, "nekik se legyen jó, ha nekem rossz" alapon :) A sztori tök jó, már megint csak örülök a fejemnek, hoyg nem kell várni, miután megjelenik a főoldalon :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Haha, igen, Jane a kis áskálódó :D Szeretem őt írni, mert olyankor előjöhet a lelkem mélyéről az a bizonyos kisördög. Jaj, annyira örülök, hogy továbbra is tetszik :D Hát egen, a Merengőn kicsit macerásabb - persze az igényesség fontos! -, ezért is álltam le anno, hogy oda is feltöltsem a fejiket, de mivel akadt egy pár delikvens, aki "követelni" kezdte, beadtam a derekam, meg amúgy sem volt elfelejtve, csak hát ugye időhiány... Na elég belőlem, köszi ismét a kritikát, és továbbra is jó olvasást :D (új fejezet itt még nem tudom mikor lesz, bár már alakulóban van valami, csak össze kellene szednem hozzá a gondolataimat)

    VálaszTörlés